A következő hét első két napja azzal telt, hogy a suliban a kiszemelt áldozatát figyelte. Alig tudott bármi másra koncentrálni. A kiszemelt srác eggyel alatta járt, ismerte is egész jól, habár nem volt az osztálytársa. Nem mert olyat választani, akivel nap mint nap találkozik. Nem bírta volna leplezni az izgalmát és nem tudta volna elképzelni, hogy utána nap mint nap találkozzanak, mintha mi sem történt volna. Annyit tudott róla, hogy Olivernek hívják. Egy nála kicsit kisebb termetű, csendes, de magabiztos fiú volt, amennyire tudta. Ugyan jártak közösen focizni, mert mindketten benne voltak a suliválogatottban, de nem voltak közeli barátok és alig-alig találkoztak az edzésen kívül. Oliver tornaversenyekre is járt, ez volt az egyetlen, ami elbizonytalanította. Ügyes, jó mozgású fiú volt és ha esetleg küzdeni kell vele, mielőtt elárasztaná, megnehezítheti a dolgát. De végül úgy döntött, hogy bízhat magában, mert sportosnak magát is sportosnak gondolta és s kicsit nagyobb termete talán ellensúlyozza a tornász rutin hiányát. Nem tűnt túl nagy kockázatnak. És továbbra is inkább okosan akarta ezt csinálni, mint erővel. Csak az a néhány másodperc… azon kell túllenni valahogy.

- Megvan! - újságolta a harmadik napon a két srácnak, amikor megjelentek otthon. 

- Mesélj! - noszogatták - Mondj el róla mindent, amit tudsz, aztán majd mi is ránézünk.

Amit tudott róla, azt elmondta nekik. Egy pár centivel alacsonyabb, hasonló alkatú fiú, nyugodt, csendes, amennyire ismerte intelligens srác.

- Az mondjuk nem biztos, hogy jó, ha túl akarsz valahogy járni az eszén. - jegyezte meg Dorian.

- De akkor mégis mit nyernék tőle, ha mindenben gyengébb nálam? - tette fel a kérdést Márk.

- Jogos... - nyögte ki André. Aggódtak és ezt szórakoztatónak tartotta, de jól esett neki az akadékoskodás. Kikérdezték a tornászversenyekről, a viselkedéséről a focimeccseken, minden érdekelte őket a fiúról. Alapvetően arra jutottak, hogy jó választás.

- Óvatos vagy, ez tetszik! - mondta Dorian.

- És elég jól összeszedted a kockázatokat, előnyöket, hátrányokat. Mondd csak, nem csináltál már ilyet korábban, Márkó fiú? - vigyorodott el a másik.

- Márk! - válaszolt neki és már reflexből hozzávágta a kispárnát a fotelből. - Nem csináltam még ilyet, de egész jó mestereim voltak. - tette még hozzá.

- Voltak? - fakadt ki teátrálisan André - Keveset tudsz még ahhoz, hé! Még hogy voltak! 

- Jó-jó! - bólogatott Márk - De logikus választásnak tűnt. Nem is gondoltam, hogy bármi bajotok lehet vele.

- Nincs is. - helyeselt Dorian - Habár nem lenne baj, ha az a srác nem tornázna annyit. - tette hozzá, de erre mindhárman elnevették magukat. Megbeszélték, hogy a sulinál hol és mikor tudnak összefutni a fiúval, hogy vessenek rá egy pillantást. 

- Oké, holnap megnézzük magunknak ezt az Olivert, aztán eldöntöd, hol és mikor ejted el az első zsákmányodat. 

Márk kicsit gyanakodott, hogy azért is akarják ennyire személyesen látni, hogy árulkodó jeleket keressenek, nem egy magukfajta vadász-e az a fiú is esetleg, de nem kérdezett rá. Úgy gondolta, hogy az elbeszélése alapján már eléggé megnyugodtak ugyan, mégis ragaszkodtak egy személyes ellenőrzéshez is. 

- Az első néhányra ránézünk azért. - mondta egyszer André. Márk megnyugtatta magát azzal, hogy nagyon kevesen vannak a magukfajták, főleg az ilyen korú fiúk és esélytelen, hogy belefusson egybe. De lehet, hogy többen vannak, mint gondolja, és egyelőre nem akarják, hogy aggódjon emiatt? Fene tudja... vagy csak túl óvatosak és ennyire féltik. Ezt tartotta a legvalószínűbbnek. De megmutatja majd nekik, mert jobb, ha kisebb a kockázat. És az utcán járva-kelve mindig tudtak érdekes szempontokat mondani egy csak a játék kedvéért kiválasztott potenciális jelöltről, akire épp rábökött.

Milyen képességei fejlődnének tőle, mennyire kockázatos a támadás, ők maguk hogy csinálnák. Szóval hasznosak voltak ezek a beszélgetések és esze ágában sem volt magát megfosztani bármilyen hasznos tanácstól. És emellett nem is akarta volna, hogy ne tudjanak mindenről, amit tesz vagy amit tenni akar. Túl jóban voltak ahhoz. És túlságosan is közel érezte őket magához ahhoz, hogy hazudjon vagy sumákoljon előttük. És nem is csinálná ügyesen a sumákolást. Szóval ez amúgy sem lenne opció.

Megmutatta nekik az áldozatul kiválasztott fiút a suli kijáratánál és alaposan megnézték maguknak. Másnap is megvárták a suli előtt és követték is egy ideig. Valószínűleg ráélesített érzékekkel pásztázták minden mozdulatát és sóhajtását, amíg figyelték. Márk egy órával később jött csak ki, addigra visszaértek és a kapunál fogadták.

- Jó választás, Márkó fiú! - kezdte Dorian. Hazafelé menet aztán elkezdték kifejteni, hogy mire jutottak.

- Tökéletes lesz! - monda André is, aztán folytatta - Van pár dolog, amire vigyáznod kell majd nála. 

- Mégsem a legjobb választás? - kérdezte aggodalmaskodva és elbizonytalanodott egy kicsit.

- Dehogynem! Semmi gond nincs vele. Egyszerűen csak mindenki más és más dolgokra kell jobban odafigyelned. Ettől még nagyon jó választás. - nyugtatta meg.

- Vigyáznod kell majd rá. - folytatta Dorian. - Pontosan érzed, hogy mikor éred el azt, amikor meg kell szakítanod a kapcsolatot, mert kárt okoznál. De eddig csak velünk gyakoroltál és ez úgy tűnik, hogy sokkal könnyebb lesz.

- De az jó, nem? - kérdezett közbe Márk - Egyszerűbb lesz irányítani! - de André lehűtötte.

- Igen, és sokkal kisebb ellenállással fogsz átrobogni rajta! Nem te leszel veszélyben, hanem ő! - Dorian folytatta.

- Amint eljutsz a kapcsolódásig és elkezdődik - itt André félbeszakította - Ha eljutsz valahogy a tornász nyakáig egyáltalán - nevetett fel.

- Hehe... - gúnyolódott Márk, aztán Dorian folytatta.

- Azt fogod érezni, hogy alig van ellenállás és rögtön elárasztod a tudatoddal. És tudod, hogy ilyenkor az milyen érzés. Vele ez sokkal intenzívebb lehet.

- Elborít... - mondta csak úgy magának Márk - a vágyakozás?

- Igen! - helyeselt a másik fiú. - És sokkal gyorsabban fog történni, mint amit megszoktál és talán erősebben is. Ami azt jelenti, hogy hamarabb el is kell szakadnod tőle, hogy ne okozz benne kárt. Talán meglepően hamar. 

- Aha... oké, ez világos. - bólogatott Márk és alaposan elraktározta ezt az információt.

- Nyugi, érezni fogod ugyanúgy, mint eddig - folytatta Dorian - Nem hagynánk, ha nem tudnánk, hogy jól meg fogod oldani. Egyszerűen csak annyi, hogy az eddigi tapasztalatodhoz képest meglepően gyorsan és erősen fog elborítani magával, erre számíts majd! És ezért nagyon kell rá vigyáznod, hogy ne vidd túlzásba. Ami velünk rendben volt, még ha alaposan le is gyengítettük magunkat, az valószínűleg neki túl sok lenne. 

- Végig csinálhatod nyugodtan, ne szakadj el túl hamar, mert akkor nem lesz meg az a kellemes ájulás, amire emlékezni fog. Szóval végig is kell csinálnod, hogy ne maradjon rossz emléke a dologról és be kell fejezned az elárasztását az utolsó nagy lökettel együtt. Egyszerűen csak kicsit gyorsabb és intenzívebb lesz az élmény.

- De jó választás! - foglalta össze aztán André megint. 

- Az! - értett egyet a másik. És ezzel meg is nyugtatták a kezdődő aggodalmát. Már csak a helyet az időt és a módszert kell kitalálnia. 

- Innentől rajtad áll, hogy hol és mikor csinálod! - mintha a gondolataiban olvasott volna Dorian. - És senki nem siet sehová. Ha úgy alakul, hogy egy hét múlva, az pont olyan jó, mint egy hónap múlva vagy fél év múlva. Leépülni nem fogsz, azt mi megoldottuk neked. - tette még hozzá. 

- És ha fél év múlva sem jön össze, az sem baj, mert itt vagyunk. - egészítette még ki André. 

- Mennyi időt bírnék ki leépülés nélkül, ha nem csinálnám? - kérdezte elgondolkodva.

- Nehéz megmondani. Alkattól, személyiségtől és ki tudja, mitől függ. Egy-két hónapot talán. De lehet, hogy többet. És nem a leépülést érzed meg először, hanem a vágyat, hogy vadászni akarsz. Egyre erősebb lesz és egyre nagyobb kockázatot vállalnál érte. De ezzel ne törődj, mert van itt két rabszolgád.

Egy ideig még nem kerülsz ilyen helyzetbe. - nevetett fel még André

- És éléskamrád! - tette hozzá Dorian. - Szóval ez ne legyen szempont most egyáltalán, oké? Ne kapkodj!

Márknak már rég megvolt a terve, de egyelőre nem mondta el nekik, mert még csiszolgatnia kellett. Biztosra akart menni és nem akart semmi erőszakosat. Hátha meg lehet oldani! Az is működött volna, mert fizikailag ugyan nem volt olyan gyenge a fiú, de ha eljut a marásig, akkor onnantól csak néhány másodperc kell, hogy megszűnjön az ellenállása. Feltéve, hogy tényleg ennyivel gyengébb a tudatának az ellenállása, ahogy mondták, de nem gondolta, hogy tévednének. Egyszerűen mögé sétálva megmarja és csak tartania kell, amíg a kapcsolódás meglesz. Ez is működne.

 Sokat gyakorolták az erőszakos megoldást is, ha birkózássá fajulna a dolog, hogy miképpen tud a biztos marásig eljutni és néhány másodpercig megtartani, amíg a tudatuk összefolyik annyira, hogy letörjön az ellenállás. Szóval volt már néhány célirányosan a harapás elhelyezését segítő fogás is a tarsolyában, ha elfajulnának a dolgok. És végső esetben bárhová haraphat, csak kicsit lassabb lesz a hatás. Volt egy ilyen gyakorlatuk is, hogy Doriannal birkózva a másik fiú csuklóját kapta el. Az – mind mindig – úgy viselkedett, mintha egy vad magukfajta lenne és az egyetlen megoldás az volt, hogy Dorian alkarjába mart. Fájdalmas volt neki, Márknak pedig egy hosszú és nehéz fizikai küzdelemmé vált, hogy az alkart az ajkaihoz szorítva tartsa bármi áron. És ilyenkor, ha nem a nyak vagy a váll közelében viszi be a marást, sokkal tovább tart, amíg el tudja árasztani. Akár fél perc is lehet, amíg hatásos lesz. Szóval csak okosan!

De remélte, hogy nem kerül sor semmi ilyesmire. Csak pár másodperc kell és megvan. Utána már ő irányít és az áldozat egy kellemes ájulásból ébred majd fel utána. És ő végig ott lesz, hogy ne essen baja akkor sem. Az a bizonyos pár másodperc. Ott nincs mese, csak az erő számít majd, hogy biztosan szorítsa rá a harapását és ne szakadjon el tőle addig, amíg az áldozata képes ellenállni.

Nem mert úgy igazán belegondolni sem abba a forgatókönyvbe, hogy ha nem sikerül. Meg akar harapni egy fiút, aki az ő sulijába jár, de nem sikerül, kiszabadul a kezei közül vagy legyőzi, leüti, vagy csak elmenekül. Utána mi lesz? Mi lesz másnap? Vagy rögtön haza vagy a rendőrségre megy, hogy egy őrült iskolatársa belebolondulhatott az érettségire készülésbe és meg akarta harapni? Ha nem sikerül elsőre, akkor is el kell kapnia rögtön és mindenképp végig kell csinálnia, hogy az áldozatában ne maradjon meg az emlék. De a gyomra émelyegni kezdett, ha arra gondolt, hogy esetleg harcolnia kell azzal a fiúval. Azt fogja gondolni, hogy akivel közösen fociztak párszor és néha összefutnak a suliban, az most valami őrült módon az életére tör. És rémülten, halálfélelemben fog küzdeni az életéért. Nem! Ez nem fordulhat elő! 

Szóval okos lesz, és ha minden jól megy, akkor kizárólag abban az elkerülhetetlen néhány másodpercben lesz csak erőszak, amíg a harapástól eljut a két tudat összefolyásáig. Amit viszont már rettenetesen várt. Ha csak rá gondolt, megemelkedett a pulzusa és elöntötte valami bizsergés. Bárcsak már ott tartanának!

 A következő napokban igyekezett kicsit gyakrabban összefutni vele és néha beszéltek is pár szót. Aztán eljött a hét vége, amikor az egész gondosan csiszolgatott tervét dobhatta a kukába, mert kiderült, hogy lesz egy jobb alkalom. A középiskolás focitorna első meccsei kezdődnek és mivel korábban mindkettőjüket beválasztották a suli válogatottjába lesz pár egész hétvégés elutazásos meccsük. Ez nem várt fejlemény volt és felborította a terveit. Az első ötlete az volt, hogy pár dumálás után valahogy elhívja magához haza és ott nyugodtan, zavartalanul történhet meg. Mint a harmadik sráccal - tette hozzá magában mindig keserűen - azzal még lógnak, hogy elmondják, mi történt ott és miért. Szóval a következő hetekben minden hétvégén szombat reggel elutaznak az aktuális szombat délutáni meccsre és másnap reggel jönnek haza. Ez könnyebben megoldható így, mint hogy egy félig ismeretlen fiút valamilyen ürüggyel elhívjon magához. Voltak ötletei, de ez egyértelműen jobb alkalom lesz.

El kell intéznie, hogy szobatársak legyenek! A beosztás elég kaotikusan szokott történni, úgyhogy úgy döntött, hogy a legegyszerűbb utat választja. Megkérdezi tőle, hogy mi lenne, ha szobatársak lennének majd. És Oliver különösebb hezitálás nélkül igent mondott. Látásból már ismerték egymást, focizgattak is néha és nem nagyon volt jelentősége dolognak, mert ez nem egy bulizós osztálykirándulás volt. A szoba funkciója csak a néhány óra alvás megoldása volt meccs után, hogy aztán kora reggel induljanak is vissza. Általában kollégiumokban vagy olcsó diákszállókban kaptak szobákat.

Bízott benne, hogy a következő néhány szombat este valamelyikén talál rá alkalmat. Még talán az is összejön, hogy alvás közben csinálja, ahogy André első saját áldozata volt... hű, bárcsak sikerülne! És végre elveszíti  a vérszüzességét, ahogy mesterei emlegették. 
 Ha négyszemélyes szobákat kapnak, az pech. Akkor ki kell találnia valami mást. Valahogy elkülönülni vele, hogy ne legyenek jelen a szobatársak. Ha nem megy, akkor egy hét csúszás a következő meccsig. Nem fog kapkodni és kockáztatni sem. Ebben is tökéletesen igazat adott a két mesterének. Nincs kapkodás. Akármennyire vágyott már az érzésre, épp eléggé megijesztették már ahhoz, hogy na akarjon ész nélkül kapkodni. Mindennek tökéletesnek kell lennie, főleg az első alkalmakkor. Ha már elsőre kétszemélyes szobát kapnak, akkor hurrá! Ez is, az is előfordulhat, bízott a szerencsében. Ami végül nem várt módon köszönt rá.

Az első utazás előtti péntek délután teljesen véletlenül összefutott vele. A focicsapat edzése után, mielőtt még haza ment volna, beugrott a városba vásárolni, amikor meglátta. Oliver egy üzletből jött ki éppen. A szeme sarkából vette észre, hogy valaki a csapatból lehet ott, mert Márkhoz hasonlóan át sem öltözött, még mindig az edzésen viselt fekete egyen-szerelésükben volt. Kicsit hűvös volt már talán a rövidnadrághoz és a pólóhoz, de Márkhoz hasonlóan edzés után rögtön ő is a városba siethetett. Megörült neki és érezte, hogy a pulzusa kicsit megemelkedik. Ráélesítette az érzékeit és elkezdte meghallani a fiú lépteit, a póló suhogását, aztán eljutott a szívdobogásig, ahogy az elindult az üzletből. Márk abbahagyta a figyelést, hogy lehalkítsa az érzékeit és integetni kezdett neki. Az észrevette és visszaintett, aztán elindultak egymás felé. 

- Szia! - köszönt már messziről a másik. 

- Szia, Oliver, hát te? - Márk megnézte a boltot, ahonnan kijött: sportszer. 

- Még a szombati meccs előtt kéne cipőt vennem. Amiben az edzésen vagyok már nem jó. Fél óra után szorít. Próbálok 41-est venni. - És ekkor omlott össze a kettes számú terv, mert Márk előtt felvillant a megoldás. És minden a helyére került, amitől a szíve a torkában kezdett dobogni. Gyorsan lecsillapította magát. A másik fiú csak annyit vett észre, hogy tágra nyílik a szeme, de nem szól semmit. Aztán Márk megszólalt.

- 41-es? Nekem is az van! És ezen kívül, amit holnap viszek, még két pár van! Meg kéne próbálnod! Egyet használok, de anyám még kettőt vetetett velem, mert legyen a focizó fiacskájának! - gyorsan kiverte a fejéből az anyukája említésével együtt feltörő érzéseket.

- Nehogy vegyél, próbáld meg, valamelyik csak jó lesz! - lelkesedett fel hirtelen. A másik fiú kicsit meglepődött ezen és nem szólt hirtelen. 

- Hát... - nyögte ki végül - azért csak kéne egy saját is.

- Persze, majd veszel! De péntek délután a szombati meccs előtt a boltokat járni nem a legjobb opció. Ott meg van két pár, ami a méreted. Gyere el, és megpróbálod!

A fiú fejében dolgoztak a fogaskerekek és alapjában véve tetszett neki az ötlet. Ha nem is tökéletes, de legalább jó méret és a jövő héten majd talál magának sajátot. De egyelőre egyáltalán nem talált, szóval ez még mindig jobb, mint eddig bármi.

- Hát... - sóhajtotta megint - ha neked nem gond, - de nem tudta folytatni, mert Márk közbe is vágott.

- Dehogy is! Sőt! - tette még hozzá. A fiú egy kicsit csodálkozott ezen a kedvességen, de örült és jól esett neki. Váratlan fordulat péntek délután. És Márk terve ugyan másodszor dőlt dugába, de ennél jobban nem is történhetett volna. 

Elindultak haza. Végig beszélgettek, talán életében összesen nem beszélt vele ennyit, mint most hazafelé abban a fél órában. Felrémlett előtte az első üldözés, aminek az áldozata volt ugyanezeken az utcákon. A kapu kinyitása, a három támadója, a kulcs hangja, az ajtó nyikordulása. És elszorult a szíve. Most ő csinálja ugyanezt! 

Jó, nem ugyanezt, mert itt szó sincs üldözésről, rémületről, halálfélelemről. Csak pár másodperc lesz, amit rossz lesz átélniük majd. És utána az ébredés, ahogy André és Dorian elmondása alapján számított rá. Lefekteti, és ha mindent jól csinált, akkor egy ilyen civil tíz-tizenöt percen belül felébred és nem érti majd, mi történt vele. Elájult? Elaludt? Vagy csak elbóbiskolt pár percre. Egy kellemes, mély és pihentető alváson lesz majd túl, pedig csak úgy negyed óráig tart majd.. Csak az a pár másodperc, amíg eljut a kapcsolatig. Bár lehetne azt megúszni valahogy!

Amint hazaértek, betessékelte a szobájába. A fiú ledobta a hátizsákját az ágyra és leült az ágy szélére, ő pedig elkezdte felkutatni a falnál álló nagyszekrény alját. Meg is találta az egyiket, aztán a másik pár is előkerült. 

- Na, legalább nem csak az egereknek tartogatom... habár nem láttam még itt egeret. - És az ágyára dobta őket, a másik fiú mellé.

- Ejha! Nem is rosszak, forgatgatta a kezében az egyiket, aztán lehajolt és elkezdte kifűzni a cipőjét. pár másodperc alatt meg is volt vele és ledobta mindkettőt.  

 - Szerintem jó lesz! - jegyezte meg Márk és leült mellé, egész közel. Oliver egy pillanatra meglepődött ezen, de gyorsan túltette magát rajta. Felvette az elsőt és elkezdte gondosan befűzni.

- Már ez sem tűnik rossznak - jegyezte meg közben. Márk szíve a torkában dobogott. Nem várhat már sokat! Itt ül szorosan mellette, muszáj megtennie. Végig pörgött az agyán a rengeteg gyakorlat. Ülve nagyon egyszerű a technika, egy gyors átkarolás, magára húzza és rögtön jöhet a marás. Utána majd kényelembe helyezi magukat, de legyen meg az elbóditás amilyen hamar csak lehet. 

Csak az első pár másodperc... És várta a pillanatot, amikor minden stimmel és összeszedi magát a támadáshoz. A fiú laza nyakú pólója szinte kínálta a célpontot, ahová harapnia kell, most hajolt le a második cipőt is befűzni és bekötni. 

- Szerintem jó lesz, pár percig próbálgatom és kiderül. - morogta csak úgy magának, miközben lassan végzett a második bekötésével is. 

És Márk ekkor látta úgy, hogy eljött a pillanat. A fiú mellett ült szorosan az ágy szélén, az lehajolva épp végzett a cipőfőző megregulázásával és elkezdett ültében kiegyenesedni. Átkarolta a vállát és felkészítette magát, hogy amint felült, magához húzza, a másik karjával is átkarolja és magához szorítja a fiú felsőtestét és ugyanebben a pillanatban ráhajol és harap. Hanyatt dőlve magára húzza és hátulról átölelve nem fog tudni kiszabadulni abban a pár másodpercben. A vágy már teljesen elöntötte az agyát, a vér a fülében dobolt.

 Aztán nem tett semmit. A másik fiú mélyen lehajolva még igazított valamit a fűzőn, aztán gyors mozdulattal felült, alaposan meglepődve a váratlan, barátságos gesztuson, hogy Márk átöleli a vállát. Kicsit felhúzta a szemöldökét, de hamar túllendült a dolgon és nem szólt semmit. 

- Kicsit mászkálok benne, de szerinem jó lesz! - mondta hangosan és felállt. A vállát ölelő kar lecsúszott róla, ahogy felállt és tett néhány lépést oda-vissza. Márk kezdett észhez térni és halványan csak annyit sikerült kinyögnie - Ja, szerintem is jónak tűnik. - és közben egy rakás szerencsétlenségnek gondolta magát és szidalmak sorát olvasta gondolatban a saját fejére. Te szerencsétlen hülye! Mikor lesz még egy ilyen alkalom? Aztán megpróbálta lecsillapítani magát. Oliver valamit megérezhetett, mert ránézett és annyit kérdezett:

- Jól vagy? - amire Márk gyorsan összekapta magát.

- Persze, minden oké! Csak már nem is emlékszem, mikor vettem elő ezeket utoljára. Amikor megvettük, elraktam, és azóta nem voltak még elő véve. Szerintem jó lesz. Azért próbáld meg a másikat is!

- Á, ez teljesen jónak tűnik! - mondta a másik, továbbra is lépkedve benne a szobában - de végül is oké, hátha a jónál is lehet még jobb - mosolyodott el. - Ha neked minegy melyik, akkor megpróbálom. De a holnapi meccs már ezzel is megoldódott, köszi!

- Nem baj, próbáld meg azért, aztán eldöntöd, melyik a jobb! - tért végül észhez teljesen a másik fiú. - Nekem tökmindegy, melyiket teszem vissza újabb pár évre a szekrénybe! - tette hozzá még. 

Úgy érezte, végre sikerült összeszednie magát. Oké. Akkor a majd most lesz az alkalom! Oliver közben leült, de kicsit távolabb tőle, mint ahogy az előbb voltak és kibogozta a fűzőt, majd levette a cipőket. Márk kapcsolt és az ágy közepéről a kezébe adta a másik párat, de nem mert hozzá megint olyan szorosan közel ülni.

Valahogy olyan hülye helyzet lenne. Tényleg van még mit tanulnom, konstatálta... a két mestere néhány hetente vadászott egyet-egyet. És ezt így nem lehet, ha minden alkalom ilyen... ilyen körülményes. Erről majd kifaggatja őket. De most muszáj végre túlesnie az elsőn. 

Jobb híján odalépett és megállt a fűzővel bajlódó fiú mellett és várta, hogy végezzen vele. Akkor most lesz az! -  határozta el. Amint feláll kipróbálni! És most biztosan megcsinálom! Nem lehetek ekkora balfék!