Amikor felébredt, minden furcsa volt. A fények bántóan erősek voltak, pedig tudta, hogy a szobája, ahol alszik sötét félhomályba burkolódzik, amikor le van engedve a redőny. Most ez a kevés, réseken beszűrődő fény is bántotta. A szagok mintha felerősödtek volna, érezte az ágynemű textiljét, az ágy fa keretének a szagát, a falakból áradó enyhén dohos, hideg légtömeget, ahogy hömpölyög a padló felé, de még az ablak előtt álló asztal fiókjából áradó szagokat is érezni vélte. A papírt, a ceruzák és tollak szagának a furcsa keverékét, az alsó fiókban évek óta heverő gyurma és radírdarabok masszájának a keverékét, de még a por szagát is felismerni vélte, ami a falra szerelt polc fa-és lakkszaga közé keveredett. Az ajtó résein beáramló vakító fény mellett elképesztő szagkavalkád tódult felé, aminek a gazdagságától és részletességétől szinte sokkolva érezte magát.

És a hangok. A félhomály apró fénykévéinek bántó vakítása után ez volt a legrosszabb. Mintha egy hatalmas koncertteremben lett volna, ahol egy egész város van összezárva annak minden zsivajával. Az ajtókeret megreccsent, amint a ház előtt végigzörgött egy teherautó, aminek a fülkéjében ketten beszélgettek. Ideje sem volt ezen meglepődni, mert ezzel egyidőben, kánonban ömlött rá a hatalmas zsivaj. Beszélgetés, járművek zajai, biciklik csörömpölése sok utcányira innen vagy a ház konyhájában a falra lógatott merőkanál, amint a falhoz súrlódik a légmozgásban, ami a konyhaablak és az ajtó között volt. Figyelni kezdte és hallotta az ajtórésen átáramló levegő surrogását. Őrjítően sok élmény egyszerre. Felfoghatatlanul sok. És még valamit észrevett. Ha nem figyel rá, akkor mintha elhalkulnának. Figyelni kezdte a konyha felől érkező zajokat és elhalkult az imént még ordító teherautó. Amint ez eszébe jutott és megörült a pillanatnyi nyugalomnak, mintha megint feltekertek volna egy hangerőszabályzót, hallotta a fülkében zötyögő két ember beszélgetését. Az ülés műbőrje megreccsent néha alattuk. És amíg erre figyelt, megszűnt a konyha surrogása az ajtó túloldaláról, elhalkultak a biciklik csörömpölései, de mintha a szagokat se érezte volna olyan intenzíven.

Kezdte megérteni, hogy az érzékei hogyan működnek. Ha odafigyel és koncentrál valamire, akkor elképesztően kiélesedik, de a többi behatás mintha eltompulna közben. Irányítani tudja! Mintha egy antennával fordulna rá arra, amit figyelni akar, az felélesedik és minden más elhalkul, csökken az intenzitása. Legalábbis annyira lecsökken, mint amennyire normális érzékekkel egyébként fogni tudná ezeket. Egy pillanatra élvezni kezdte, aztán a következő pillanatban pánik lett úrrá rajta.

- Mi történt velem?

Nem akarta kimondani, csak suttogta a szavakat, de majd megsüketült a saját suttogásától.

- Mi történt velem?

Eszébe jutott az éjszaka. Borzasztó álma volt, üldözték és ő bukdácsolva, zihálva rohant előlük. Három fiú, talán 17-18 évesek lehettek, csak egy-két évvel idősebbek nála. Mintha látta volna már őket korábban talán a felsőbb évfolyamból, vagy csak néha feltűntek a gimnáziuma környékén, ebben nem volt biztos. Rohant végig a néptelen utcán és ők rohantak utána. Széles vigyorral, üldözték, mintha nem is adtak volna bele mindent, úgy tíz méterrel lemaradva futottak utána. Talán élvezték a vadászatot és ez a nevetgélés csak még jobban megrémítette. Lennének inkább valami rémfilmből szabadult szörnyek! Vagy hideg tekintetű gonosz szellemek! De ettől a nevetéstől kirázta a hideg és még jobban pánikba esett. Ami még rosszabb, tudták a nevét és néha a nevén szólították. Vagyis az egyikük. Az egyik fekete hajú srác mintha még ijesztőbb lett volna, mint a másik kettő. 

- Márk, haver, Márkó fiú! Ne rohanj! – és közben az a nevetés. A másik kettő csak követte rendületlenül.

Mi lesz, ha hazaér? Hiszen ismerik! Megtalálják. És mit akarnak egyáltalán? 

Felrémlett, hogy a gondolataiba merülve bandukolt haza, amikor elsétált mellettük. Hárman egy kis kört formálva álltak az utca közepén és ahogy közeledett hozzájuk, szétnyíltak. Félve ment el közöttük és látta, hogy végig bámulják. Első pillantásra tipikus tini srácoknak tűntek a divatos szűk fekete farmerekben, fehér pólókban, aztán furcsává is vált, mintha ez valami egyenruha lenne. És ahogy elhaladt közöttük, feltűnt neki, hogy még egymásra is hasonlítanak. Vékony, sportos srácok, szinte egyformán öltözve, ugyanazzal a furakifejezéssel az arcukon. Ketten közülük akár testvérek is lehettek volna, fekete hajjal, élénk, természetellenesen vakító szemmel. A harmadik fiú egy hasonló kinézetű, de szőke srác. Ugyanazzal a vakító tekintettel és rémisztő, széles mosollyal. Egy pillanatra felrémlett benne, hogy valami hülye divat lehet ez is.

De azok a tekintetek, ahogy végig mérik! Kirázta tőlük a hideg. És alaposan végig mérték, tetőtől talpig. Szinte perzselte a testét a három fel-le járó tekintet, ahogy elhaladt közöttük. A szeme sarkából látta, hogy egymásra néznek és bólintanak, aztán halvány vigyorral követni kezdték. Kicsit szaporázta a lépteit és ők is gyorsítottak. És most már itt tartunk, hogy úgy érzi, az életéért rohan, de mintha csak játszanának vele.

- Márkóóó! Várj meg, finom lesz! – kiabálták utána és csak rohantak. Még vagy négy utcát kell rohannia, amíg végre kiér oda, ahol a kisbolt és már talán emberek is vannak. Onnan még néhány utca és otthon van! Aztán kitalálja, mi legyen. Mintha közeledtek volna, de már nem bírt gyorsabban futni. Egészen a sarkában hallotta az egyikük trappolását, de hol a másik kettő? Aztán meglátta. Hogy nem vette észre, hogy elmennek mellette? Biztos, hogy nem futottak el mellette! Hogyan kerülték meg és mikor? A fülében dübörgött a szívdobogása és szinte lebénult a meglepetéstől. Egyenesen nekirohant szemből az egyik fekete hajú srácnak, a szőke fiú pedig már mellette állt. És akkor ért oda az egyetlen üldözője is, bezárva a kört. Nem értette az egészet. Mögötte voltak! Mindhárman! Amíg hátrapislantott, kettő elé került valahogy? Nem! Ilyen nem lehetséges. Az esze tiltakozott az ellen, ami történik. Hangosan és a pániktól lebénulva zihált és próbálta helyre tenni a történéseket. A három srác, mintha mi sem történt volna, nyugodtan álltak. Se megizzadva nem voltak, de még csak nem is kapkodták a levegőt. Mintha nem futnának már percek óta, hanem épp itt ácsorogtak volna nyugodtan. A fiú, akinek nekirohant elengedte és most hárman alig egy lépésnyi távolságra tőle egy kört alkottak és közrefogták. A mosoly eltűnt róluk és nyugodtan méregették. Így már valahogy nem voltak olyan rémisztőek. Csak nézték. Álltak és nézték szótlanul, míg ismét valami halovány mosoly kezdett bujkálni az arcukon.

- Először is nyugodj meg! Ez az első, amit akarunk! - kezdte az egyik feketehajú srác és a másik folytatta.

- Nem lenne jó ötlet, ha kiabálnál.

Ettől megrémült. Talán még a gondolataiban is olvasnak? Az után az elkapó manőver után bármit el tudott képzelni. És az, hogy ilyen halkan, szinte kedvesen mondta, csak még rémisztőbbé tette.

- Szeretnénk megbizonyosodni valamiről és ehhez te kellesz. – mondta szőke srác.

A másik kettő most csendben maradt és a szőke fiú folytatta.

- Először is ne fuss el, mert elkapunk. Ezt elhiheted.

- Habár jó móka a vadászat! – nevetett fel egyikük, de a másik kettő rosszalló pillantása elnémította.

Ebben biztos volt és esze ágában sem volt most felbőszíteni őket egy menekülési kísérlettel. Egy kicsit meg is nyugtatta a dolog, hogy beszélgetnek és nem valami őrült szívatás vagy kínzás miatt kapták el. Legalábbis most nem tűntek úgy, mint valami félőrült tinédzserek, akik a náluk kicsit kisebb és gyengébb fiúkon töltik ki a szadista hajlamaikat. Ez jó hír. Csak ne lennének valahogy olyan megmagyarázhatatlan módon mégis rémisztőek. Volt bennük valami nagyon mélyen ijesztő, amit nem tudott megmagyarázni. Az átható tekintetek talán? Vagy az egész összkép, ahogy ez a három nagyon hasonló fiú végtelen nyugalommal körül állja. Ez valami szekta lenne mégis? – villant át az agyán. Ugyanúgy öltöznek: szűk fekete farmer, fehér, testhez álló póló, sportcipő. Hasonló vékony, sportos alkatúak, szerinte egyidősek lehetnek, Mintha valami gyárban készültek volna, hogy ilyen egyformák – gondolta. A két fekete hajú srác talán mégsem testvérek, mint ahogy először gondolta, mert ahogy most alaposabban megnézte őket, annyira azért nem egyformák. Az ötlet, hogy talán valami furcsa szekta lenne, megmagyarázta volna a különös, mélyről jövő rettegést, amit érzett miattuk és az éppen összeszedett kis nyugalma megint szertefoszlott. Hülyeség! - vitatkozott magával a következő pillanatban. Ma minden második tinisrác ugyanígy öltözik. Ez most a hülye divat. Ennyi. A gondolatfolyamot a kicsit ijesztőbb fekete hajú fiú törte meg.

- És ha úgy kapunk el, azt mi nagyon élvezzük, de sokkal rosszabb lesz neked. Szóval csak nyugi. Elmegyünk veled haza. Anyukád ma nem lesz itthon, úgyhogy van időnk bőven.

Honnan tudják?! – villant belé a gondolat, de most a szőke fiú folytatta.

- Bemegyünk veled a házba. Nyugi, nem vagyunk rablók.

- De mit akartok tőlem? – nyögte ki szinte alig hallhatóan.

- Semmi rosszat. – zárta rövidre az ijesztőbb fekete hajú srác. – Induljunk!

A szőke fiú még mondott volna talán valamit, de nem vitatkozott, csak egy rosszalló pillantást vetett a másikra. Aztán kinyílt a kör és elindultak. Némán sétáltak normál sétatempóban gyalogolva hazafelé. Az egyik fekete srác a bal oldalán, a szőke fiú a jobb oldalán sétált, mögöttük a másik fekete hajú. Már egy ideje a kis családi házak között sétáltak és két utcányira lehettek otthonról, amikor a szőke srác átvetette a karját a vállán és barátságosan rámosolygott. Így sétáltak tovább. Ez most másféle mosoly volt, kicsit meg is nyugodott tőle. De közben mégis rettegett. Otthon, egyedül a házban, ezekkel! Egyikük sem szólt, amikor odaértek a városszéli régi kis családi ház zöld kapujához. Némán nézték, ahogy kínos lassúsággal előkotorja a kapukulcsot, aztán ugyanilyen lassan bezárja maguk után. Nyolc-tíz méter a szűk, bokroktól szegélyezett járdán a kertben és jött az ajtó. Alsó zár. Próbálta lassan fordítani a kulcsot, mintha késleltethetné azt a valamit, amit elképzelni sem tudott, csak félt tőle. Felső zár. Fordul a kulcs, egy kattanás és nyitva van. A mögötte álló fiú mellé nyúlva lenyomta a kilincset és kilökte az ajtót.

- Voálá! Csak utánatok! – mondta és beléptek az előszobába. 

Megérezte a vállán az egyik srác kezét, hogy beljebb tessékeli, egy másik kéz pedig finoman, de határozottan kicsavarta a kezéből a kulcsot. Nem fordult vissza, de hallotta, ahogy az ajtó becsukódik mögöttük, a kulcs becsúszik a zárba és ráfordul. Aztán a felső zárral ugyanez. Érezte, hogy kezd rajta eluralkodni a pánik és remegni kezdett.

- Hé, nyugi! Nem lesz semmi baj. – suttogta szinte közvetlenül a fülébe valamelyikük és szinte önkívületben a félelemtől csak hagyta, hogy beljebb tolják a szoba irányába.

Az egyik fekete hajú ment elöl, megtalálta a szobáját és benyitott. A másik kettő két oldalról szinte barátságosan átkarolta a vállát és a társuk után sétálva magukkal húzták a szobába. Nagyon félt. Amint mindannyian bent voltak, az egyik kar elengedte a vállát és hátra nyúlva becsukta maguk mögött az ajtót. Meglátta az ajtó zárjában belül lévő kulcsot, és váratlanul felnevetve azt is ráfordította. Nehezen járt a kulcs, talán soha nem használták még. Aztán kihúzta, ez sem ment könnyen, és a szoba szélén álló íróasztalra hajította. Az ijesztőbb fekete hajú fiú csodálkozón nézett rá és vigyorogva kérdezte:

- Komolyan? Szerinted meg akar lógni? – és őszintén csodálkozott a másik fekete srác mozdulatán.

- Jobb ez így! – válaszolta az és a szőkére nézett, aki csak bólintott.

- Ennél jobb nem is lehetne! – mondta a szőke fiú pár másodperc múlva és az eddigi finom mosoly széles vigyorrá alakult. – Perfekt!

Ez most sokkal ijesztőbb volt, mint eddig bármikor. A másik két srác is elé lépett és most ott álltak vele szemben mindhárman és őt bámulták.

- Na? – kérdezte az egyik fekete hajú srác egy pillanatra sem véve le róla a tekintetét, de még szinte ki sem mondta, a másik előrébb lépett és megmarkolta a vállát.

A szőke fiú is lépett egyet és a másik vállát markolta meg, aztán felgyorsultak az események. Egy rántást érzett, hogy az először odalépő srác maga felé húzza, de szinte ugyanabban a pillanatban a szőke fiú is húzni kezdte a másik vállánál fogva.

- Hé, nem erről volt szó! – mondta nevetve a harmadik, de mintha messziről szólt volna, a rémülettől egészen megbénulva összekeveredtek a dolgok.

Mindkét vállában fájdalmat érzett a szorítástól és mintha csak egy rongydarab lenne a teste, előre lendült a két srác felé. A harmadik közben megkerülve valahogy mögé lépett és a másik kettőhöz képest szinte finoman hátulról ő is megfogta mindkét vállát. A feje, mintha lemaradt volna a testének a többi részétől hátra bicsaklott, ahogy megrántották előre és reflexből becsukta a szemét egy pillanatra. A szőke és az egyik fekete srác is szorosan markolta szemből mindkét vállát és közel húzták magukhoz. A sovány vállakat markoló kezeik félig egymásén mintha még egymással is lökdösődtek volna egy kicsit. A hátulról szorító harmadik pedig tolta, amíg meg nem állapodtak valami furcsa egyensúlyi helyzetben. Az egyik fekete és a szőke fiú vállaikkal egymásnak feszülve szemből markolták a vállát és tartották egész közel húzva magukhoz, a hátulról támadó fiú pedig széles terpeszben mögé lépett és ő is közel hajolt hozzá. Mintha vezényszóra történt volna, a két szemben lévő egyszerre rántott rajta még egyet, ő nekik dőlt, és azok a nyakába hajoltak. Egy pillanatra mindkét oldalról forró leheletet érzett a nyakán, majd egy éles fájdalmat a bal oldalról. Egy pillanattal később ugyanez a fájdalom a jobb oldalról. Ekkor döbbent rá, hogy ez harapás.

 Fogakat érzett a nyakán mindkét oldalon és hatalmas erővel a nyakának feszülő ajkakat. Két tűzforró lehelet szinte égette a nyakát, de furcsa módon a harapás, ha tényleg az volt, már nem fájt egyáltalán, csak valami furcsa zsibbadássá alakult. Csak valahonnan távolról tudatosult benne, hogy a mögötte álló harmadik srác a másik kettőtől már nem férve oda a nyakához, belemarkol a pólója nyakkivágásába, és hatalmasat nyújtva rajta szabaddá teszi a válla és a nyaka közötti részt, aztán már csak a forró leheletet érezte a vállgödrében. A harapás már nem fájt egyáltalán, valami furcsa zsibbadást érzett csak.  A hátulról támadó fiú valami furcsa mordulás kíséretében erőszakosan a fejével feszítette arrébb a szemből a nyaka oldalát szívó másik támadója fejét, hogy jobban hozzáférjen a vállgödréhez.

A nyakát szinte égette a három támadó szuszogása. Csak másodpercek telhettek el, de mintha lassítva érzékelné az időt, csukott szemmel is érezte, hogy a három fiú mintha egymással is küzdene az áldozatáért. Az egyik derekát átfogó kézen egy másik kéz jelent meg, hogy a másik irányba kezdje húzni, aztán valahogy eltűntek a kezek a válláról és a derekáról és a három támadója végül egymás derekát átkarolva zárta őt egy szoros gyűrűbe maguk közé, miközben mintha az életét szívták volna el a nyakára és a vállgödrére tapadva. Kezdett elúszni a valóság, már csak távolról visszhangzottak a halk nyögések és szuszogások. Az utolsó néhány másodperc, amíg eszméleténél volt, már teljesen mozdulatlanul telt a három test satuszerű szorításában. Ha valaki látta volna, talán észre sem veszi az egymást is szorító három támadó gyűrűjébe zárt áldozatot.

Itt ért véget az álom.

Most vette csak észre, hogy a kiélesedett érzékeivel csak az nem tűnt fel, hogy ő maga hangosan zihál. Izzadt és fáradt volt. Szóval borzasztó álom volt. De mi ez az egész? Az érzékekkel és mindennel. Valahogy semmi nem stimmel. Ez nem egy olyan reggel, mint amikor csak rosszat álmodik. Becsukta a szemét és újabb képek villantak fel. Az álom többi része? Csukott szemei előtt szinte filmként jelent meg néhány újabb emlék az álomból.

Az ágyba süppedve fekszik, a nyaka mintha lángolna. A szoba túlsó végéről beszélgetés hangjai, ami hirtelen abbamarad. Kinyitja a szemét. A három srác őt nézi. Egészen távolról hallja a szőke fiú hangját.

- Szóval eddig működik.

- Még csak annyit tudunk, hogy felébred. – mondja a fekete hajú srác és az íróasztalnak dőlve nézi tovább. - De nem tudjuk, működik-e. – fejezte be végül.

- Ha felébred, akkor működnie kell. Nem élné túl amúgy – tette hozzá a másik fekete fiú.

Ő kétségbeesetten próbálja összerakni a történteket. Még mindig tart? Félálomban van, talán lázas is, őrületes fájdalom a nyakában, a zsibbadás szinte az egész testére átsugárzik. És a három srác a szoba túlsó végéből őt bámulja. Kipróbáltak valamit. Hát persze! Emlékszik! A harapás! Három harapás, ahogy megtámadják és egyszerre szívják a nyakát. És most nézik az eredményt. Ezt összerakta. De mit várnak? Mégsem ébredtem fel? Minek kéne történnie? Miféle álom ez? Talán beteg vagyok. Lázas! – gondolta, amitől kicsit megnyugodott.

- Jó reggelt, Márkó fiú! – hasított a lázas félálomba egy nagyon is valóságosnak tűnő hang. Megrémült tőle és szinte egy pillanat alatt kijózanodott.

 - Örülünk, hogy jól vagy! – tette még hozzá a hang.

Ő csak fekszik mozdulatlanul és próbál rájuk fókuszálni. A szíve veszettül dörömbölt a mellkasában, próbálta lecsillapítani magát és magyarázatot találni. Kinyitotta a szemét, úgy tűnik, már nyitva tudja tartani. Felemelte a fejét az ágyról és rájuk nézett. Eltelt vagy fél perc, amikor összeszedte magát annyira, hogy megszólaljon. Már kezdte elfogadni, hogy ez itt a valóság.

- Mi ez? Mit csináltatok? – de csak ennyire futotta, szinte el is fáradt ennyi beszédtől és a feje visszahanyatlott az ágyra. Kicsit mintha megint elkábult volna, talán mégsincs vége. Ez még mindig csak az álom. És egy kicsit megint megnyugodott ettől a gondolattól, de valahogy érezte, hogy nem stimmel a dolog. Nem kellene tudnia, hogy ez csak egy álom. És ettől a gondolattól megint megijedt. Nem! Döntötte el végül, ez nem álom. Élénken kinyitotta a szemét és meglátta, hogy a fekete hajú srác közelebb lép és megáll az ágya szélénél.

- Hallod a vasútállomáson a bemondót? – kérdezi.

Hogy mi? Ennek semmi értelme. A legközelebbi vasútállomás légvonalban legalább öt-hat kilométerre van - hű… de lassan megy a gondolkodás - persze, a vonatokat éjjel szokta hallani, meg a kürtöt, de a bemondót az állomáson? Megőrült? Ez valami újabb próba?

- Mit mond? – kérdezi most a másik fekete hajú srác az asztaltól. – Mit mond a hangosbemondó az állomáson?

Ezek komolyan gondolják. És ijesztően valóságosnak tűnik most minden.

- Csak hallgasd! – mondja halka szőke fiú is, mintha ő is bekapcsolódna az újabb őrültségbe.

És akkor meghallotta. Azt hitte, valami mást hall, de figyelni kezdett és meghallotta. Épp egy vonat érkezését közlik, legalábbis az utolsó pár szót elcsípte belőle.

- Valamit hallottam. – suttogta bátortalanul. - De aztán elnémult.

A mellette álló fekete hajú srác csak nézi és nem szól.

- Igen. Most a kukásautó. – kezdte a szőke srác – Pár utcányira van csak. Figyeld!

Csukott szemmel önkéntelenül is engedelmeskedik és figyelni kezd. És tényleg hallotta. A kukáskocsi zaja.

- A sofőrre figyelj! – mondja az íróasztal melletti srác.

Mi? Furcsa az egész, de a vasútállomás után... furcsa. Figyelni kezdett. A kukásautó zaja, aztán a figyelme halad a fülke eleje felé és ott meghallotta. A rádió szól, a sofőr rádiót hallgat. Épp vége a zenének, reklám kezdődik.

- Vége a zenének, reklám van. – mondja halkan, de szinte maga sem hiszi el.

Az ágy mellett álló széles mosollyal fordul a másik felé. A szőke fiú szólalt meg végül.

- Tényleg működik! – és mindhárman szélesen vigyorognak.

Amint ezeket a szavakat felfogta, megint megijedt. Megint becsukta a szemét és hagyta, hogy az álom filmje tovább pörögjön. Azt akarta, hogy álom legyen, de valahol az agyában folyamatosan szólt egy vészcsengő, ami tudatta vele, hogy ez a valóság. Minden, ami most történik, az valóság.

Működik. Szóval amit kipróbáltak, az működik. Ennyit összerakott. Rettenetesen kimerült. Mintha az erős figyelem, amit most kértek tőle, ki is fárasztotta volna. A feje visszasüppedt a párnára és néhány percig mozdulatlanul, csukott szemmel feküdt csak, amíg a figyelmét fel nem keltette egy hang, amire akaratán kívül is ráfókuszált. Az egyik fiú karba tette a kezét. Hogy lehet az ilyesmit hallani? Ráfókuszált és megértette, amit hall. Gyorsan el is engedte ezt és inkább félig kinyitotta a szemét megint. A három támadója ekkor egymásra nézett és elvigyorodott.

- Működik! - mondja az íróasztalt támasztó srác megint és közelebb lépett az ágyhoz. Márk félelme lecsillapodott, inkább valami bódult kíváncsiság vette át a helyét.

A szőke is odalép és mindhárman őt nézik. Szeretett volna ezer kérdést feltenni, de fáradt volt és kábult. A zsibbadás és a láz az egész testét átjárja és csak nézi őket félálomszerű állapotban. Aztán az egyik fekete hajú srác lassan átsétál az ágya túloldalára és megáll a szőke fiú mellett.

- Akkor ez működik. Már csak egy dolog van hátra. – mondja neki, mire az csak bólint.

A másik fekete hajú srác rájuk néz, mintha nem értené.

- Mi? Miről beszélsz? Kipróbáltuk és tényleg úgy működik, ahogy gondoltuk. A többi már az én dolgom.

- De valamit még meg kell csinálnunk. – folytatja, a másik fekete hajú és ránéz a szőke srácra, aki megint bólint egyet, mintha pontosan tudná, miről van szó.

Márk érezte, hogy most valami furcsa történik. Már az eddigiekhez képest is furcsa. Zavart érzett a három támadója között. Az egyik fekete hajú és a szőke jelentőségteljesen nézte a másik fekete hajú fiút és valami furcsa, veszélyes feszültséggel telt meg a szoba. Az ágyon fekvő fiút megint elkezdte mardosni valami furcsa félelem. Márk megdermedt. Most mit akarnak? Valami készül, ebben biztos volt. És valahogy azt is érezte, hogy ez most nem róla szól.
 De jó lenne most felébredni és elfelejteni ezt az egészet!