Eljött végre a szombati nap és már nagyon izgatott volt. A két fiú egész korán érkezett. Márk már a gyakorlást kezdte volna, de ők beszélgetni akartak. Hát legyen! Habár nem értette, miért, mert a technikákat, amikről beszélnek gyakorolni kellene, de leültek egy bögre tea mellett. A két fiú már a megszokott módon egymás mellé a kis kanapéra, ő velük szemben a fotelben ült.

- Ezernyi apró finomság van, amit ki kell fejlesztened a legfontosabbon, az önuralmon és az idő érzékelésén kívül, hogy meddig tarthat az összekapcsolódás.  – kezdte Dorian - És sok múlik a célpont kiválasztásán is, úgyhogy ezzel kezdjük.

- És rögtön el is fogunk ezzel keseríteni. – szólt közbe André.

- Igen. – folytatta a másik fiú – Ez sajnos tapasztalat. Bárki lehet célpont és kapcsolódhatsz vele, de annál jobb lesz az élmény és annál könnyebben fejlődsz tőle, minél jobban hasonlít a tiédhez az a tudat, akit el akarsz árasztani a sajátoddal. Kompatibilis kell, hogy legyen a tudatotok, hogy ne kelljen vele küzdeni és ne merülj ki az összekapcsolódásban. 

- És ez mit jelent? – kérdezte a fiú, mert nem nagyon értette, mire akar Dorian kilyukadni.

- Arra, hogy a legjobb célpontok, akikkel a leghasznosabb, legjobb és legkönnyebb lesz a kapcsolódás a hozzád hasonló, veled egykorú fiúk lesznek. Persze bárkivel lehet, de előbb-utóbb te sem fogod majd erőltetni, mert rájössz, hogy küzdelmes és fárasztó lesz a tudatodnak és fejlődni sem nagyon fogsz tőlük. Nem kompatibilisek veled. – Márk nem szólt, csak elgondolkodott.

- Ez van, Márkó fiú – tette hozzá André.

Márkban ezernyi kérdés vetődött fel, azt sem tudta, hol kezdje. Amikor kapcsolódtak, volt benne valami – ezt nehéz volt bevallani magának – de volt valami erotikus. És maga a kapcsolódás. Az valóban a kéj és a mámor furcsa keveréke volt. És ezt a hozzá hasonló fiúkkal fogja megtapasztalni?  Emésztenie kellett még a gondolatot. A két fiú látta, hogy ez szöget ütött a fejébe.

- Biztos, hogy lesz majd egy álmaid csaja, akivel kapcsolódni akarsz így. És biztos alkalmat is találsz majd rá, hogy ezt biztonságosan és baj nélkül megtedd. Sőt, igazából könnyebben találsz hozzá jó körülményeket, mint egy sráccal, na ja. – kezdte Dorian – És biztos, hogy ki is fogod próbálni. Nincs olyan, aki ezt nem akarná kipróbálni. Mi is megtettük. Többször is.

- Igen. – helyeselt a másik – De aztán rá fogsz jönni, hogy nehéz, fárasztó és nem fejlődsz tőle. Vagy csak nagyon keveset. Nehéz kapcsolódni, nehéz irányítani a kapcsolódást és a végére teljesen kimerülsz. Úgy érzed majd, mintha letaglóztak volna. Nem lesz igazán jó élmény.

- Mitől kompatibilis valaki? Honnan fogom tudni? – Dorian felsóhajtott.

- Nem fogod biztosan tudni előre. De ez általában így működik. Valakit, aki hasonlít rád és hasonló tudattal rendelkezik, sokkal könnyebb elárasztani. Pontosabban érzed a tudatát, amikor egyesülsz vele, könnyebben elárasztod és könnyen irányítod. Egy lány tudata sokban különbözik a tiédtől és nagyon küzdelmes lesz egyesülni vele. Mintha mondjuk... - Dorian kereste a szavakat, hogy leírja - mondjuk egy autópálya helyett egy saras, mocsaras mezőn kéne menned, tele akadályokkal. Valami ilyesmi az élmény. Nehéz, fárasztó és sokat elvesz az egésznek az...

- Élvezetből? - vágott közbe Márk élesen, mintha szándékosan a két fiú bűntudatára játszana, hogy élvezik a harapást és a kapcsolódásokat.

- Mondjuk. - hagyta rá egy kis szünet után André. - A végére ki leszel ütve.

- És mi van a korkülönbséggel? Egy gyerekkel, vagy egy idősebb emberrel?

- Az is számít, de nem olyan sokat. Egy gyerek tudata is nagyon más, egy nálad egy-két évvel fiatalabb tinédzser már határeset. De nem támadunk meg gyerekeket. – itt megállt egy kicsit és összenéztek. – Legalábbis a normálisak nem. - Márk elrakta magában ezt a furcsa pillanatot, de a fiú folytatta. – Pár év korkülönbség nem számít. Ha egy tizennégy évessel kapcsolódsz, azzal már jól boldogulnál, de ha te tizenhat évesen egy harmincast támadsz meg, az már sokkal nehezebb lesz. Lehetőleg próbálj hozzád hasonlókat találni. Később majd esetleg pár évvel fiatalabbakat, de ne is sokkal idősebbeket. De eleinte majd úgyis segítünk ebben is. Pont ebben a korban néhány év is nagy különbséget jelenthet.

- Aha... mondta csak úgy magának a fiú és próbálta megemészteni, amiket hallott. - Szóval a velem egykorú fiúk. - tette még hozzá halkan.

- Nagyjából. Persze ez nincs így kőbe vésve. De velük jársz a legjobban. – helyeselt André.

- Gondolod, hogy a néhány első tapasztalás után nem a legklasszabb lány volt, akit én kinéztem magamnak?  - vigyorodott el Dorian.

- Magabiztos voltam és nem nagyon tudtam ennél erotikusabb élményt elképzelni, mint így összeforrni valakivel. Jó, persze van a hagyományos módszer. Az is jó, naná, hogy jó. Ajánlom is, hogy csináld! - itt egy kicsit felnevettek, ez valamiért most Márknak is tetszett - De ez egész más. És bizonyos szempontból sokkal több is. És sosem felejtem el azt a fárasztó küzdést, amiben álmaim csajával volt részem. Amikor végül megszakítottam a kapcsolódást, olyan fáradt és kimerült voltam, mint még soha. Nem több lettem tőle, hanem kevesebb. Legalábbis úgy éreztem.

- Készülj fel majd egy csalódásra! - vetette közbe a másik fiú nevetve. – Mert hogy ki fogod próbálni, afelől nincs kétségem.

- De legalább biztos eljutok a kapcsolatig, ha gyengébb vagy kisebb nálam. - vetette közbe a fiú.

- Ez igaz - helyeselt Dorian - A legnagyobb kockázat egy hozzád hasonlóval az, hogy eljuss vele a most mondjuk így: harapásig. Onnantól már sínen vagy és csak rajtad múlik minden. De nem sokra mész vele, ha megtámadnád, de kiüt egy jobb egyenessel. - erre Márk felnevetett és közbe szúrta. - Okosan kell csinálni!

- Talán mi is tanulunk majd tőled valamit - nevetett fel André. - A gyakorlás egy része arról fog szólni, hogy el tudd árasztani a saját tudatoddal úgy, hogy ne essen baja. De a technika is fontos, ami a csúnyábbik része a dolognak.

- Ha egy hozzád hasonló fiúval kapcsolódsz össze, akkor a tudatod kompatibilis lesz vele, könnyebben erősíted vele a képességeid és sokkal pontosan fogod érezni és irányítani őt. Kisebb a kockázat. Már ha eljutsz a kapcsolódásig... az igaz. De majd elmondod nekünk az okos módszert, hogy ne üssön le, mielőtt még megharapnád! - nevetett fel végül.

- És velem nehéz volt, amikor… - de Dorian nem hagyta, hogy befejezze.

- Nem, az egy kicsit más volt. De köztünk csak pár év van és te amúgy is érettebb vagy az átlagnál. Szóval nincs köztünk nagy különbség.

- Kompatibilis vagyok veletek.

- Teljesen! - helyeselt Dorian. - De ez sem fekete vagy fehér. Az dönti el, hogy mennyire nehéz vele... összehangolódni. Aki hozzád hasonló tudatú és korú, azzal könnyű kapcsolódni és könnyen egymásba tudod olvasztani a két tudatot. Egy nagyon különböző tudattal küzdeni fogsz, sőt, harcolnod kell és rettenetesen fárasztó lesz. Úgyis ki fogod próbálni, és majd rájössz, hogy nem érdemes erőltetni, mert nem kapsz tőle semmit.

- Oké, akkor egy hasonlóval a legkönnyebb. – sóhajtott Márk – És volt, hogy nem sikerült? Mármint amikor valakit kinéztetek, megtámadtátok, de nem sikerült megmarni? Ilyenkor mi van? Verekedtetek? Vagy elmenekülnek? 

- Hé-hé! - nevetett fel André - Kicsit sok a kérdés egyszerre! De volt néhányszor ilyen, igen. Eleinte főleg előfordulhat, ha nem vagy még elég rutinos. De igen... az elején előfordult.

- És? Mi volt ilyenkor? - türelmetlenkedett a fiú.

- Az attól függ. Mármint az adott helyzettől, hogy hogy lehet ezt kezelni. Te mit szólnál, ha valaki mögéd lépne és beléd akarna harapni? - nevetett fel André - Szóval ha nem sikerül, akkor megpróbálsz úgy csinálni, hogy hülyéskedtél csak, vagy megpróbálod végig csinálni. De leginkább nincs más választás, végig kell csinálni. És az nem egy jó része a dolognak. Verekedés, birkózás, amíg le tudod fogni olyan biztosan, hogy megmard és tartsd is, amíg a kábítás megtörténik. Ez... ez elég borzasztó élmény. A harapás után pár másodperccel már el tudod kezdeni a tudatának az elárasztását, de addig is el kell jutni. Szóval gyakoroljuk majd ezeket a dolgokat, hogy lehetőleg ne keveredj ilyen küzdelmekbe. Vagy ha belekeveredsz, akkor tudd, mit lehet tenni.

- Ez sem hangzik valami jól... - nyögött fel öntudatlanul Márk. - Erőszakos ez az egész... de nem tudom... megtámadni valakit, verekedni, birkózni, hogy belemarj. Ilyenkor, akit megtámadsz, azt hiszi, hogy az életéért küzd.

- Hé, nyugi! - szólt közbe Dorian - Azért ne gondold, hogy ez mindig így megy! Nagy ritkán becsúszhat, főleg eleinte, de ne feledd, hogy neked már lesznek nagyon jó mestereid, hogy ne keveredj ilyesmibe! - nevetett fel a végén. - Nekünk nem volt, mi magunknak találtuk ki a módszereket. És néha mellé ment a dolog. 

- Hagyjuk ezt még, már így is túl sokat beszéltünk róla. - vágott közbe André - Jó technikával csak az első pár másodpercet kell megoldanod és utána már itt dől el minden - mutatott a halántékára - csak az élvezet marad. A marás után már a tudat kapcsolata dominál és az határozza meg a dolgot. – Márk emésztette a hallottakat és nem szólt semmit. A két fiú csendben nézte és várta a kérdést vagy a további reakciókat. Sokáig voltak csendben, de türelmesen várták, hogy Márk bökje ki azt, ami a legjobban kikívánkozik.

- Hű... - nyögte ki a fiú végül - akkor a hozzám hasonló fiúkkal fogom a legnagyobb élvezetet megtalálni... - mondta csak úgy magának.

- Szóval ez aggaszt a legjobban! Azért ne ess kétségbe! - nevetett fel Dorian - A szerelmet és a legjobb szexet egy lánnyal fogod majd a legjobban élvezni, az nem változik még ettől! Ez csak egy kis plusz.

- Vagy nem is olyan kicsi. - egészítette ki André, aztán Dorian folytatta.

- Másképp jó. Talán egy olyan drog, ami másfajta mámort okoz, mint bármi más. Az első civil élményed után már tudni fogod. Amit az első pár kapcsolódásnál imitálni próbáltunk, az azért nem olyan, mint az igazi.

- Hát... pedig az is elég…- Márk keresgélte a megfelelő szót – intenzív volt. De egy igazi civillel még jobb?

- Valószínűleg igen. Ezért kell alaposan tréningeznünk, hogy elbírj majd a saját tudatoddal és irányítani tudd a dolgokat.

- És ha nem akarom? Mármint egyáltalán nem vadászom?

- Nem lesz ilyen, mert akarni fogod. Be kell látnunk, hogy ez egy drog. De nem csak ennyi. Szükséged is lesz rá, mert a képességeid leépülnek, ha nem táplálod őket. Erről még kevés tapasztalatunk van, de egy idő után... valahogy érezni fogod. A leépülést. - ezen a fiú hosszasan elgondolkodott.- Ne úgy képzeld, mint valami betegség. Egyszerűen megszokod, hogy fejlődik az ügyességed, a reflexeid, az érzékeid. És ez egyszer csak megáll. Talán elindul visszafelé is, ebben nem vagyunk biztosak. De akarni fogod, hidd el! 

- És a... - nehezére esett megint kimondani, de a kíváncsisága győzött és még mindig nagyon izgatta a harmadik srác, akiről sosem akartak beszélni - ... az a srác, akivel - de André közbeszólt.

- A harmadik srác... hát itt vagyunk megint. Sajnálom, hogy azt látnod kellett. - sóhajtott reménytelenül.

- Vele akkor jó volt a kapcsolódás és sok képességet szereztetek tőle?  - Dorian folytatta.

- Ő szinte mindenben egyforma volt velünk, teljesen kompatibilis. De ő olyan volt, mint mi, nem civil. Az teljesen más. Kicsit talán éretlenebb és ostobább volt kettőnknél, de igen, kompatibilis volt velünk. Teljesen. És a kapcsolódásban lenni, az már jó volt, igen. De erről majd egyszer beszélünk, mert teljesen más dolog, mint amit neked meg kell most tanulnod. Most nincs itt az ideje. – Márk nem tudott elszakadni a témától, hirtelen megint felcsigázta a saját fajtájuk kérdése.

- Oké, róla még nem beszélünk… felfogtam. De milyen korúak általában a magunk fajták? Vannak idősek? Gyerekek is? És hányan vannak? 

- Ezeket mind nem tudjuk pontosan. - mondta Dorian - Akikkel mi találkoztunk, az nagyjából a mi korosztályunk. A legidősebb, akivel találkoztam, talán harminc lehetett, de ez csak az, ahogy kinéz. Lehet, hogy valójában sokkal idősebb volt, hiszen mi is idősebbek vagyunk, mint gondoltad.

A legfiatalabb meg... - itt egy kicsit elakadt, de a másik fiú folytatta helyette.

- Az egy borzalmas sztori, jobb lenne elfelejteni. Talán tizenkettő volt a legfiatalabb srác. Nem tudom, ki tette ezt vele és miért, de kinevelte valaki. Már amennyire ezt nevelésnek lehet nevezni. Volt pár kölyök, akiket átalakított valaki. Az egy elég borzalmas sztori, nem biztos, hogy most kell hallanod. Majd elmeséljük, mert tanulságos. De vannak fiatalok is. A normálisok között tizennégy körüliek a legfiatalabbak, akikről hallottunk, habár mi nem ismerjük őket. A legtöbben srácok, de ismerünk pár lányt is. És a vadak között is van pár tizennégy-tizenöt körüli, ahogy hallottuk. De nem ez a jellemző Talán a tizenhat és a harminc közötti a leggyakoribb. 

- De ez csak a mi kicsi statisztikánk. Lehet, hogy a valóság nem ez .- fejezte még be Dorian. 

- Találkozhatok velük? Hogy ismerem meg őket?

- Majd találkozol velük, persze! - mondta André - De egyelőre van még tanulnivaló és meg kell ismerned ezt az egészet. Aztán persze, majd találkozol a normális magunkfajtákkal, de nem fogod megismerni őket semmiről, ha nem tudod róluk. Majd megismerkedsz azokkal, akiket mi is ismerünk. 

- És azok a kölykök? Azt mondtátok, tizenkettő körüliek voltak, de ti csak kicsit idősebbekről tudtok. 

- A legfiatalabb lehetett annyi... kábé - tette hozzá André, de Dorian folytatta.

- Ott elszabadult a pokol. Gondolom, hallottál a városokon átívelő tinédzsergyilkosságokról és bandaháborúkról. Meg a körülötte lévő rejtélyes esetekről. - kezdte André.

- Persze! - kiáltott fel Márk - vagy két éve ezzel volt tele minden! Valami tini szekta dolog volt ott talán, ha jól emlékszem. De néhány hónap után lecsengett. Olvastam egy cikket, hogy talán sokkal több halott is lehetett, mint amennyit végül kiderítettek. De többnyire balhés intézetis kölykök voltak, akik nem hiányoztak senkinek, úgyhogy hamar el is ült a botrány.

- Hát az nekik volt köszönhető. - mondta a másik fiú. 

- Lecsengett... - ismételte André - ahhoz kellett egy kis beavatkozás, hogy véget érjen. És itt jött a képbe a vadak és a normálisok világa, ahogy mi hívjuk. De legyen az, hogy ezt meghagyjuk későbbre! 

- De mi lenne, ha megejtenénk az első … mondjuk úgy, hogy technikai gyakorlatot? – kiáltott fel André, talán hogy kicsit kibillentse a másikat, aki mintha felidézte volna magában a kölykök horrortörténetét.

- Ez az! – lelkesedett fel Márk is – Kezdjük el!

- Hé! – csillapította mosolyogva Dorian – Most a technikákra koncentrálunk. Szóval nem csak a kapcsolódást fogod gyakorolni. Sőt, elsősorban nem azt.

- Sok vigyorogni valód lesz ezektől a gyakorlatoktól, az biztos. – vetette még oda André, aztán felállt a kanapéról. A másik kettő követte. Márk azt hitte, hogy a szobájába mennek, ahol a szokásos módon egymással szemben az ágyra térdelve kapcsolódnak majd.

- Most már úgy fogjuk csinálni, ahogy kell, szóval nem lesz pihe-puha ágyon összeborulás. – szólt neki Dorian, amint megindult volna a szoba felé.

- Gyere ide a kanapéhoz, állj meg itt! – kezdte André. Márk engedelmesen odalépett és megállt Andréval szemben.

- Oké! Az elárasztásról az alapokat már tudod és egész jó önfegyelmed is van, azt már láttuk. De most kezdjük az elejétől!
Első pont. Mindig hátulról marunk. Legalábbis álló helyzetben hátulról kell marnod. Amikor van rá lehetőség, hátulról közelíts.

- Ja. – mondta Márk – Az első pár másodperc miatt. Így könnyebb lefogni. Vagy meglepni?

- Vagy mindkettő. De van még más oka is. A biztonság. Mondtuk, hogy kicsi az esélye, hogy pont egy magunkfajtát szemelnél ki magadnak. Vannak korodbeliek, akik potenciális jelöltek lehetnének, de nem valószínű, hogy pont beléjük botlasz.

- De hogyhogy nem ismerem meg őket? - értetlenkedett Márk - Hiszen rajtatok is látszik! - A két fiú egymásra nézett.

- Mégis mi az, ami látszik? Honnan tudnád, ha nem ismernél minket? - kérdezte André.

- Nem is tudom... valahogy... szerintem látszik. 

- Hát, Márkó fiú, erre mi nem tudunk egyelőre módszert. Ismersz minket és rólunk tudod. De egy ismeretlenről nem tudhatod. - Márk elgondolkodott, de végül rájuk hagyta. Igazuk lehet, hiszen őket ismeri. Mégis úgy érezte, hogy látszana, ha valaki olyan lenne, mint ők. De maga sem tudta, megmagyarázni. André folytatta.

- Szóval minden támadást úgy csinálunk, mintha egy magunk fajta vadász lenne, akit kinéztünk magunknak. Biztos, ami biztos! És legyen ez egy örök szabály! Szóval akármilyen kicsi az esélye, de úgy támadsz, hogy egy magunkfajta a célpontod. Úgy kezded, mintha arra készülnél, hogy vissza akar marni rád. És ha ez sikerül, akkor megjósolhatatlan, hogy mi fog történni. Valószínűleg semmi, mert te is azonnal megérzed, és ha megszakítod a kapcsolódást, nem akar majd visszatámadni. A többségünk normális és esze ágában sincs a magunkfajtákat megölni vagy harcolni egymással. Nem fog örülni, de ha érzi, hogy azonnal megszakítod a kapcsolatot, akkor nem fog támadni. Aztán megbeszélitek… valahogy. Biztos kellemes beszélgetés lesz. – vigyorodott el, aztán folytatta - De arra kell számítanod, hogy egy vad magunkfajtát marsz meg, akármilyen kicsi is az esélye. És az első, de az ezredik vadászatodnál is úgy kell csinálnod, hogy erre számítasz. Ez fontos! És ez így biztonságos a civileknél is. Így lesz gyors és egyszerű eljutni a kapcsolódásig anélkül, hogy verekedned kelljen. – André egykis hatásszünetet tartott.

Ez a rész egyáltalán nem tetszett Márknak. A kapcsolódás élménye, a fejlődés, ezek nagyon izgatták. De az az első pár másodperc. Az tisztán az erőszakról szól. Megtámad valakit és meg kell harapnia és pár másodpercig így kibírnia, rászorított fogakkal, amíg el tudja árasztani a tudatát. Akkor is, ha küzd az áldozat. És miért ne küzdene valaki, akinek egy idegen épp megharapja a nyakát? Ettől elborzadt. Utána már sínen van a dolog. De addig… az a pár másodperc. Bárcsak ki lehetne azt kerülni valahogy!

- Szóval hátulról! – foglalta össze Dorian. – Nem sokkal vagyok magasabb nálad, de ez még belefér. Lehetőleg ne válassz nálad sokkal magasabbakat, mert nehezebb dolgod lesz. Megállt Márk mögött és a vállára tette a kezét. – Mielőtt elkezded, már pontosan kell tudnod, hogy mit fogsz csinálni. A marás módját az alapján kell kiválasztanod, hogy milyen a célpontod. Ha alacsonyabb nálad, akkor két opciód is van. Márk mögé lépett és a karjaival szorosan átfogta úgy, hogy a másik fiú karjait is átfogva szorosan a testéhez szorítsa.

- Ahogy átfogod és megszorítod, nem várod meg azt sem, amíg meglepődik, rögtön rá is marsz. – Dorian a következő mozdulattal ráhajolt a fiú nyakára és ráhelyezte az ajkait a nyak oldalsó részére. Aztán elengedte és hátrébb lépett. Ez a legegyszerűbb és legbiztosabb, ha nem magasabb nálad. – Márk kuncogott egy kicsit a bemutató végén, de elraktározta, amit látott. Vagy inkább érzett. A szorítást, a marás helyét, a gyorsaságot. - És a leggyorsabb is. – folytatta André. - Az a tapasztalat, hogy az elárasztás és a célpont elbódítása így a leggyorsabb, ha a nyak oldalára marsz. Függ az agytól való távolságtól.

- Igen. – folytatta megint Dorian. – De ez nem megy mindig. Ha kicsit magasabb nálad, vagy nem vagy teljesen biztos benne, hogy azonnal át tudod karolni, akkor jön a másik módszer. – Megint Márk mögé lépett és egy határozott mozdulattal most a nyakát fogta át hátulról, mintha fojtogatni akarná és szorosan magához húzta. – És már látod is, hogy miért jobb az előző módszer! – kezdte a magyarázatot, aztán mintha csak elgyakorolták volna, Márk reflexből ráfogott a torkára fonódó karra, a másik kezével pedig hátra nyúlva próbálta eltolni magától Doriant.

- Így van két szabad kezem! – magyarázta Dorian helyett és elengedte a másik fiú karját, aki közben lazított egy kicsit a szorításon és felemelte a kezeit.

- De miért nem fogtad le a másik kezeddel a karom? – kérdezte Márk.

- Ezért! – válaszolt Dorian és visszafogott a nyakára, mire Márk reflexből megint ráfogott a torkára fonódó karra és próbált hátra nyúlni. Dorian a szabad kezével lefogta a fiú karját és marást imitált.

- Már látod is, mi a probléma! – mondta Márknak – A saját karomtól nem férek a nyak oldalához, csak a vállgödörhöz.

- És? – értetlenkedett a fiú – Az miért baj? Egy kicsit lassabb lesz a hatás, de működik, nem?

- De, működik! Ha a lábát harapnád meg, akkor is működne, csak sokkal tovább tartana. De nem ettől lassú a vállába marva. – És teátrálisan nagyra nyitva a száját úgy tett, mintha a másik fiú egész vállát akarná leharapni!

- Na, szerinted? – kérdezte közben André. Márk sejtette, hogy a póló a probléma, habár nem értette, hogy miért. A fiú egy nem túl nagy kivágású pólóban volt, így a vállba csak a pólón keresztül lehetett sebet ejteni. – Azt hinnéd, nem probléma, igaz? Amíg meg nem próbálod. Sokkal nehezebb egy pólón átharapni, mint gondolnád. Talán elsőre meg sem tudod sebezni. Nem tűfogú vámpírok vagyunk, hidd el, hogy nehezen fog menni. De ha sikerül is, akkor a pólón kell a vérnek átszivárognia és borzasztó lassú lesz a hatás és az egész folyamat. Aztán a kapcsolat fenntartása is nehezebb lesz. 

- Ha mégis pólón vagy valamilyen ruhadarabon keresztül marsz, akkor az elbódítása után át kell fognod egy tiszta helyre, ahol közvetlenül hozzá férsz. Vagy olyan szorítást kell használnod, hogy a hosszabb ideig tartó elárasztás alatt is biztosan le tudd szorítani.

- Aha. – bólintott Márk. – De akkor ez egy rossz módszer, nem? Mármint Így lefogni hátulról.

- Ilyenkor ez a teendő. Egyszerű! – mondta megint André és ráfogott a fiú nyakára. Egyik karjával átfogta a torkát, magához szorította, a másik kezével pedig belemarkolt a fiú pólójának a nyakába és a kivágásnál alaposan megnyújtva lejjebb rántotta, szabaddá téve a vállát. Egy halk reccsenés hallatszott, valószínűleg egy kisebb szakadás volt az ára a mozdulatnak. Aztán látványosan ráhajolt a fiú vállára és ajkaival ráfogott a váll és a nyak találkozásánál lévő puha részére. Márk megint felkuncogott az érzéstől, de hamar megfegyelmezte magát és figyelt tovább. André közben elengedte és Dorian mögé lépett, hogy ott folytassa a bemutatót. Átfogta ugyanúgy, ahogy az előbb őt, az áldozata pedig, ahogy az előbb Márk is, megfogta a torkára feszülő kart, a másik kezével pedig próbálta megint eltolni magától a másik fiú fejét. - Márkba egy pillanatra bevillant a rémület, hogy mi lenne, ha André tényleg megmarná most Doriant. Azok után, amit a magukfajtával való kapcsolódásról mondtak... szinte pánikba esett a gondolattól, hogy ezek ketten itt egymásnak esnének. Az a harc a szobájában... nem! Ez túl sok lenne! Az az igazság, hogy túlságosan megkedvelte már őket és nem tudná elviselni, ha egymásnak esnének. Mit csinálnék?! - pörögtek a gondolatai tovább, de szerencsére Dorian hangja visszaterelte a figyelmét a gyakorlatra.

- Látod, ez a baj, magyarázta közben. Amíg a pólót téped, az áldozatodnak van egy szabad keze. A másikkal úgyis a torkáról akarja majd lefeszíteni a karod, ez reflex. De marad egy szabad kéz, ami veszélyes. És a bódítás is kicsit később hat így. Szóval akkor csináld csak így, ha magasabb nálad, vagy nincs más lehetőséged.

- És szemből sosem támadtok? – kérdezte a fiú, habár a bemutató után az sokkal veszélyesebbnek tűnt.

- Előfordulhat, de úgy szinte semmi kontroll nincs. És simán beléd mar, ha elsőre nem a jó helyre helyezed a harapást. Ha úgy alakul, hogy valamiért szemből kell marnod, akkor úgy kell helyezned a marást, hogy ne férjen hozzád a fogaival. Nem könnyű ez, főleg egy harc közben. Mindig abból indulj ki, hogy egy magunkfajta a célpontod. Így biztonságos! Kivéve, persze, ha alszik vagy… na mindegy. – sóhajtott André.

- Mi mindegy? – vigyorodott el a fiú.

- Én vagyok a legrosszabb példa! – mondta André – Az első önálló vadászatom. De nekem nem volt mesterem. Szóval neked már nem kell ugyanezeket a hibákat elkövetned.

- Ó, te szemből támadtál? – csodálkozott a fiú.

- Mondhatjuk. Igazából egy szerencsés véletlen volt. És épp hanyatt feküdt és aludt. De túlságosan jók voltak a körülmények és csábító volt a célpont. Szóval igen, szemből martam meg, mert kihagyhatatlan lehetőségnek tűnt.

- De rosszul végződött?

- Nem. Végül nem. De… nem sokon múlott. Tapasztalatlan voltam és túl nagy volt a csábítás.

- Ez az! – lelkesedett fel a fiú – Az első nektek milyen volt?

- Á, most hagyjuk ezt, koncentrálj a feladatra! – torkolta le André. – Szóval arra készülsz, hogy egy magunkfajta lesz. Ebből kell kiindulnod.

- Oké… – törődött bele Márk – Még egy sztori, amit majd egyszer talán elmeséltek. Vagy nem… De oké. Szóval egy magamfajtára készülök mindig, ezt már elraktam a kis fejemben. De ha ismerem, és tudom, hogy biztosan nem magunkfajta?

- Ha ismered, akkor rossz célpontot választottál. Ne kapcsolódj osztálytársakkal vagy barátokkal. – kezdte Dorian. – Nem jó ötlet! – Márk ezt át tudta érezni. Kapcsolódni valakivel, akivel aztán naponta kell találkoznia és beszélgetnie? Ezt nem tudta elképzelni.

- De ha rosszul sül el a támadásod és úgy alakul, hogy verekedned vagy birkóznod kell, lehet, hogy szemből tudod lefogni. Akkor is ugyanez a módszer. A nyak oldala vagy a vállgödör, ha lehet, De ha ilyen harcba keveredsz, akkor szinte mindegy. Ahol sikerül, minél hamarabb meg kell harapnod és elárasztani.

- Hogyhogy mindegy? – kérdezte Márk, de igazából megértette. Ha ilyen harcba vagy birkózásba bonyolódik, akkor nincsenek szabályok. Csak minél hamarabb marni, az a legbiztosabb megoldás. És eszébe jutott a szobájában lezajlott küzdelem. Amikor lefogták egymás kezét, még egymás arcába is belemartak. A felhasított arcok, a rajtuk és egymáson szétkent vér mindenütt. Próbálta megint kiverni a fejéből az állandóan kísértő véres képeket és tovább figyelni.

- Szóval szemből ugyan az a feladat. – kezdte Dorian és Andréhoz lépett. – Ha át tudod karolni, hogy lefogd a karjait, akkor nincs kérdés. Lefogod és a legjobb helyre marsz. – Ezzel átkarolta a másik fiút, megszorította és látványosan eljátszotta, hogy a nyak oldalsó részébe harap. – Ilyenkor a fejeddel tartod távol az ajkait. – Márk nem tudta vigyorgás nélkül nézni, ahogy Dorian demonstrálja, amit elmondott.

Egy pillanatra úgy tűnt, mintha Dorian megcsókolni akarná a barátját, aztán egy villámgyors mozdulattal, mintha labdába fejelne, a saját arcával tolta arrébb a másikét. A két fiú arca egymásénak feszült, majd Dorian úgy tolta arrébb André fejét és, hogy a következő pillanatban rá is fogott az ajkaival a másik fiú nyakának az oldalsó részére, egészen közel az áll vonalához. André látványosan próbált visszamarni rá, de a másik fiú fejétől nem tudta arrébb fordítani a fejét, hogy az ajkaival közelebb férkőzzön a másikhoz. Apró, de fontos mozdulatok. Márk érezte, hogy ez fontos és az élete múlhat ezeken az apró mozdulatokon. De igazából remélte, hogy soha nem fog ilyesmibe keveredni.

- A legbiztosabb, ha a nyak oldala után feljebb tudsz fogni, valahová ide. – és Dorian a fején kicsit fordítva feljebb csúsztatta az ajkait a másik fiú nyakának az oldalán, szinte egészen az állig. Aztán elengedték egymást.

- Így esélytelen, hogy a fogával hozzád férjen! De bárhol sikerül elérned, akkor ne gondolkodj, azonnal kapcsolódj és próbáld gyorsan elárasztani. És addig nincs kegyelem, biztosan kell tartanod. Utána már áthelyezheted a marást, ha elbódult. – fejezte be a magyarázatot. - Ha nem tudod az első marást jól elhelyezni, hanem mondjuk a vállába vagy a nyak és a váll találkozására marsz, akkor kézzel kell a tarkóját magadhoz húznod és úgy magadhoz szorítanod, hogy nem tudjon visszamarni rád. Miközben elmondta, André demonstrálta is a mozdulatot.

- Ha nem tudod teljesen lefogni, akkor jobb, ha hagyod és elviseled, hogy kapsz pár fájdalmas ütést. Ilyenkor már csak a marással törődj, hogy a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb legyen. És azzal, hogy a fogával ne férjen hozzád. Pár másodpercig biztosan tudd tartani a harapásod, amíg elárasztod. És közben fájni fog, mert ütni verni fognak. De ha így alakul, már elrontottad, ki kell hozni belőle a legjobbat. És mindenképp kapcsolódnod kell. Ha csak arcba tudsz marni vagy a karjába, akkor oda kell. Ilyenkor már csak az számít, hogy eljuss a kapcsolódásig.

- És ha egy olyan, mint mi? – kérdezte Márk. – Ha egy magunkfajtát találok.

- El kell kerülnöd a marását.

- De mi van, ha ő is megmar?

- Akkor… - kezdte André – akkor nem tudni, mi fog történni. Ha egymásba martok, akkor egymás tudatát akarjátok majd elárasztani és aki az erősebb, annak előbb-utóbb biztos, hogy sikerülni fog. De ez egy nagyon hosszú küzdelem is lehet. Nagyon-nagyon hosszú, ha egy az egy ellen harcolsz. És addig kiszolgáltatottan, egymásba marva fogtok félig öntudatlanul küzdeni. Félig a valóságban, mint két zombi, félig pedig egymás tudatában. Vagyis a tudatotokon belül. Kerüld ezt el! Bármi áron! De nem valószínű, hogy egy vadat találsz majd véletlenül. – zárta le Dorian és Márk biztos volt benne, hogy erről nem akar többet beszélni.

- Oké! – kiáltott fel Dorian – Egyelőre ennyi technika elég. Gyakoroljunk! Kezdd velem és döntsd el, hogy csinálod!

- Na végre! – kiáltott fel, majd egy villámgyors ugrással Dorian mögött termett és szorosan átfogta a nyakát, majd a következő mozdulattal a nyakához nyúlva lerántotta a pólóját a válláig és az ajkait a vállgödrére szorította.

- Na, ez milyen volt? – suttogta alig eltávolodva a fiútól, majd visszasimult rá.

- Ó! – nevetett fel André! – Nézzenek oda! – Dorian ráfogott a fiú karjára és elkezdte lefeszíteni a torkáról, de a fiú ekkor finoman ráharapott.

- Ügyes! És gyors! – hallotta még André hangját, aztán jött a jól ismert mámorító érzés. Tudta, hogy most mást kell gyakorolniuk és erőtt vett magán, hogy gátat szabjon a vágyakozásának és mielőtt még eluralkodott volna rajta, már meg is szakította a kapcsolódást. A tudata épp elkezdett volna kiteljesedni és elárasztani a másikét, de ugyanebben a pillanatban meg is szakította a kapcsolatot.

- Szép! – hallotta a másik fiú elismerését. – És dicséretes, hogy noszogatás nélkül is megszakítottad.

- Azért a pulzusom kicsit felment… - vallotta be halkan - Ha jól haladunk ma, megérdemlek egy rendes kapcsolódást is! - tette még hozzá..

- Na, akkor jöjjön még pár kísérlet, de most már nem hagyom magam!

A következő pár órában elég mókás pillanatokat élt ált. Különböző fogásokat, birkózó és feszítő mozdulatokat gyakoroltak, amivel ártalmatlanná lehet tenni valakit, akivel kapcsolódni akar. Nem mulasztotta el megemlíteni egyik-másik gyakorlatnál, amikor épp rásimult az ajkaival valamelyik fiú nyakára, hogy az első barátnőjével voltak utoljára ilyen intim közelségben egymáshoz. A két mestere persze próbálta komolyan venni a dolgot, de nem mindig sikerült. Sok órányi gyakorlás után aztán csináltak néhány szemből kapcsolódást is, habár a mesterei nem győzték ismételgetni, hogy kerülje ezt a módszert, és csak akkor forduljon elő ilyesmi, ha nincs más lehetőség. Néhány gyakorlat és pár elszenvedett visszamarás után rájött, milyen apró és fontos mozdulatokon múlhat élet és halál. Ez  mindig megijesztette. 

Ha egy vaddal kell harcolnia így, akkor elég egy apró, rossz fejmozdulat, hogy az ellenfele belé tudjon marni. És ő most a leggyengébb tagja a fajtájuknak, szóval nem kétséges, hogy mi lesz az eredmény. Alaposan megjegyezte azokat az ajak - és fejmozdulatokat, amikkel úgy tud az ellenfele nyakába és állába marni, hogy az biztosan ne férjen hozzá. Vagy hogyan kell a másikat a tarkójánál fogva magához szorítani úgy, hogy az ajkaival ne férjen hozzá, amíg elárasztja. A két mestere néha értetlenül nézett egymásra, amikor újabb gyakorlást akart ezzel a módszerrel, de megcsinálták, ahányszor csak kérte. A nyak oldala, egészen fent, az állnál, ez a biztos pont. Az arcával az ellenfél arcához feszülve biztosan tudja a másik fogait távol tartani magától.

 Már ha közben nem ütik-verik úgy, hogy egyáltalán ne is tudjon kapcsolódni. Furcsa módon ezek a szimulált győzelmek nagyobb elégedettséggel töltötték el, mint amikor hátulról támadást gyakorolták. Nem értette, hogy miért volt ez jobb érzés. Mert veszélyesebb? Mert ha így van, hogy tényleg azért, akkor ezt a vágyát csírájában kell elfojtania. Amikor ezt megkérdezte tőlük, titokzatosan csak annyit mondtak: értik és tényleg egy kicsivel gyorsabb és intenzívebb elölről kapcsolódni. De úgy gondolták, hogy ez csak az adrenalin és a kisebb távolság miatt van. És továbbra is óvva intették a szemből támadástól. Amivel egyet is értett, miután párszor egy szándékosan fájdalmas marást kellett elszenvednie néhány rosszul kivitelezett fejmozdulat vagy lassú ráharapás után. A két fiú kemény volt vele, és ha úgy látták, hogy hibázik a technikában, akkor kihasználták és visszatámadtak. Párszor úgy érezte, hogy túlságosan is eldurvul a küzdelem és egyszer véletlenül André arcába is belemart, de alig néhány másodpercnyi küzdelem után egy kéz elfeszítette a homlokát a vágyott szabadon lévő nyaktól és megérezte a másik fiú fogait a vállgödrében. Valójában nagyon jó gyakorlat volt az is és hosszasan elemezték neki az elkövetett hibákat.

 A két mestere nagyon elégedett volt az önkontrolljával és azzal, hogy már nem okozott gondot megszakítania a kapcsolódást. Habár nem szívesen tette és legszívesebben örökre benne ragadt volna, de amikor akarta, ki tudta szakítani magát. Némelyik birkózás vagy technikai gyakorlat rendes, hosszú kapcsolódással ért véget, amiben az elárasztás és a kiszakadás technikáit is gyakorolhatta. Megérezte az utolsó nagy hullámnak is az idejét és az erősségét, amivel a bódult, kellemes amnéziát tudja előidézni az áldozatában. Egyre jobban érezte az áramlást, a másik tudat rezdüléseit és a gátakat is, amiket a két fiú emelt a tudatában, hogy ne tudja őket elárasztani. Egy civilben ezek nem lesznek ott, ezért is mondták neki, hogy az ennél is intenzívebb élmény lesz. És ezért kell magabiztosan kontrolálnia az egészet, hogy elbírjon majd egy sokkal intenzívebb élménnyel is. Márknak megint be kellett látnia, hogy ez a legfantasztikusabb érzés, amit valaha is érzett.

- Még pár nap technikai gyakorlat, aztán felkészültnek nyilvánítunk az első saját vadászatodra. - mondta André az egyik utolsó gyakorlatuk után.

- Még pár nap? - méltatlankodott a fiú. El sem tudta képzelni, hogy ilyen intenzív gyakorlatok után még néhány hasonló alatt mi mindent tud tanulni. Már rég nem számolta a marásokat és kapcsolódásokat.

- Igen, van még néhány fontos dolog. A különleges helyzetek. - válaszolta meg André a méltatlankodását.

- Mi van, ha minden tökéletes a támadásodhoz, de épp ültök? Megkéred, hogy álljon fel, hogy megharapdálhasd egy kicsit? Vagy mondjuk egy kanapén elterülve olvas. Telefont nyomkod. Alszik. - folytatta tovább.

- Alszik? - döbbent meg Márk. - Alvás közben is lehet? Úgy értem... - de nem folytatta, mert ez a lehetőség szöget ütött a fejébe. 

- Az egy különleges dolog és kicsit más technikát igényel. Persze ott nem a marás technikája a lényeg, mert az a lehető legegyszerűbb. Hanem az elárasztás módja és maga a kapcsolódás irányítása. - itt André vágott közbe.

- De ez most nem fontos egyelőre, épp elég az ülő vagy fekvő célpont technikája. Ezek meglepően egyszerűek, de gyakorolnod kell, mert lehet, hogy úgy adódik, hogy az lesz a tökéletes alkalom. - Ezzel nem tudott vitatkozni, valójában eddig eszébe sem jutottak ezek a lehetőségek. Állva, esetleg az állásból, ha ügyetlen és arra kerül a sor, ledöntve egymást, birkózva, a földön küzdve, az rendben van. Habár remélte, hogy ez utóbbira nem fog sor kerülni. De a többi lehetőségre nem gondolt. Hát jó, még pár gyakorlás tényleg jól jöhet!

Pedig már alig várta az első saját vadászatát!